Lang András

PESTI EST ingyenes programmagazin
alapítója, ötletadója

ELŐADÁSAIFACEBOOK

1970-ben születtett Budapesten.

1997-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalomtudományi Kar, Politológia Szak-án.

1992-ben alapította meg társaival a PESTI EST-et. A kezdetben csak Budapesti ingyenes kulturális magazinból évek alatt, az egész országot lefedő, gyorsan növekvő cégcsoportot hozott létre csapatával. A vállalkozást 15 év után, 2007 januárjában adta el az Econet Magyar Tőzsdei Részvénytársáságnak.

Hat éves korom óta zongorázott, 15 évesen alapította első zenekarát. Az 1990 és 2000 között működő, világzenét játszó Drums zenekarral sokat turnézott itthon és külföldön.

1997 és 2001 között -színészként- tagja a “Mozgó Ház” nevű színházi társulásnak.

1998-ban született meg első gyermeke, Dániel. Az ő óvodába kerülése kapcsán vált a Szentendrei Waldorf Óvoda egyik alapítójává. 2003-ban az egyik alapítója volt a – Szentendréhez közeli – Pilisszentlászlón, a Waldorf Iskola alapításának.

2003 és 2005 között végzett 2 évet nappali képzésen a -Vekerdy Tamás fémjelezte- Solymári Waldorf tanárképzésen. Itt ismerkedett meg a Takács Péter által képviselt Organikus vállalat szemlélettel. 2005-ben hasonló érdeklődésű barátaival együtt alapította meg a Morális Hitel Egyesületet, melyben évek óta együtt dolgoznak a gazdaság, a pénz és az ember történelmi és jelenkori kapcsolatáról, a tudatosabb pénzkezelés lehetőségeiről.

2006-ban részt vett a Védegylet “Sólyom for President” akciójában.

2010 Júliusától 2011 januárjáig csatlakoztam a MagNet Magyar Közösségi Bank csapatához, stratégia kapcsolatok kiépítését és a stratégiai tervezési munkát segítettem.

Tudományos Stand Up

Ne maradj le értesítéseinkről!

Bejelentkezés állapota

KÖZELGŐ ELŐADÁSAINK

Kürti Sándor: Építs brandet! – MOMKult – Budapest – LIVE Streaming HAMAROSAN! OKT.
22.
Mérő László: Az elvek csapodár természete – MOMKult – Budapest – LIVE Streaming HAMAROSAN! NOV.
5.
Szendi Gábor: Félreértett önértékelés – Aranytíz – Budapest HAMAROSAN! NOV.
11.
Kemény Dénes: Pozitív Stressz – MOMKult – Budapest – LIVE Streaming HAMAROSAN! NOV.
12.
Mérő László: Az élő pénz – Magnet Közösségi Ház – Budapest – LIVE Streaming HAMAROSAN! NOV.
13.
Kemény Dénes: Ars poetica – Richter terem – Győr HAMAROSAN! NOV.
14.
Mérő László: Az elvek csapodár természete – Zsolnay Negyed – Pécs NOV.
20.
Mérő László: Az elvek csapodár természete – Richter terem – Győr NOV.
22.
Kürti Sándor: Kreativitás vagy szerencse? – Bóbita – Pécs NOV.
25.
Bojár Gábor: Tényleg vezető szeretnél lenni? – Magnet Közösségi Ház – Budapest – LIVE Streaming NOV.
26.
Mérő László: Az érzelmek logikája – Újratöltve – MOMKult – Budapest DEC.
4.

ELŐADÓINK

ÜZENJ VAGY TELEFONÁLJ!

+36 20 299 5451

Ajánld ismerőseidnek!