Blogom

A jó üzletnek olyannak kellene lennie, mint a jó szexnek….

– mindkét félnek egyformán jónak kell lennie, mert ha nem, akkor az egyik fél hamarosan új “szeretőt” keres.

Egy kávézóban – amely manapság az üzleti élet színtere – ül velem szemben ez az ötvenes, aránylag jóképű szerkesztő/újságíró, és azt mondja, hogy ő az üzleteken mindig jobban jár, mint a másik fél….

Ez így nem tetszik – finoman szólva….

Meglepődött, mikor mondtam, hogy “én az ilyen üzleteket nem szeretem – mindkettőnknek elégedettnek kell lennünk, én nem szeretném, hogy valami csak nekem legyen jó”.

Ő nem érti. Mérő László, Kürti Sándor érti…  És értékeli.

Nem az a jó, amikor mindkét fél egyformán elégedett? Talán kellene ajánlanom neki Mérő László: “Bizalom, mint értékteremtő tényező” előadását. Ráférne.

Úgy gondolja mindenben önzőnek kell lenni – így működik a magánélet és az üzleti élet. Pedig egy rendes, jóképű férfi, csak benne vannak a “vadkapitalista” beidegződések. Erősen, könyékkel, gyomorba.

Szerintem lejárt ezeknek az embereknek a kora – én így érzem. És remélem, aki ezt olvassa, az is ezt érzi, hogy a tisztességesség kifizetődik hosszú távon. 

De lehet ez nem is a tisztesség – nem tudom mi. Segítsetek!

Minek nevezzem az üzleti életben, ha a partneremnek észreveszem a gondjait és próbálok segíteni? Vagy meglátok egy számára kedvező lehetőséget és hívom, szervezem neki? Nincs belőle nekem semmi, csak az ő elégedettsége.

És ha ő elégedett, akkor én is. Ha neki jó, nekem is – hiszen partnerek vagyunk, célunk az egymás segítése is(!).

 

 

Ne maradj le értesítéseinkről!

Bejelentkezés állapota

Blogajánló

Brandépítésről – ceruzahegyezés közben

Brandépítésről – ceruzahegyezés közben

Milyen cég az aki nem veszi a fáradtságot, hogy fellogózza a termékét?
Ha esetleg tetszene a termék, milyen márkanevet keressek a boltban?

Kipróbáltam hogy fog – egész jól. Nem egy Koh-I-Noor … de nem rossz.
Egy kis odafigyeléssel, – pl. faanyag – brandépítéssel egy egész jó ceruzamárkát lehetett volna összehozni.
…és ezt a kis cég meg se próbálta – talán már meg sincsenek.
Sajnálom. Kevesen múlt.

Csak annyira szeretnék gazdag lenni…

Csak annyira szeretnék gazdag lenni…

… ameddig még szükségem van a barátaim segítségére.

Ez a gondolat már régebben megfogalmazódott bennem – hány olyan eset van, amikor bútort cipelni, vagy lerobbant kocsihoz kérjük a barátaink segítségét, amit vagy szívességgel, vagy vendéglátással viszonozzunk.

De mi van akkor, ha nem tétel kifizetni a trélert, a márkaszerviz azonnal küldi a vadonatúj csereautót – naná, ne fogok “tán” még a trélerre is felmászni – és gyorsan megoldódik a probléma?

Megkezdődik az elszigetelődés.

A vállalkozói lét, egy életforma

A vállalkozói lét, egy életforma

“Vegyünk részt együtt egy közös intellektuális élményben és ha közben keresünk is valamennyi pénzt, az jó – de a legfontosabb, hogy közben jól érezzük magunkat.” – Kürti Sándor Annyi új embert ismerünk meg, annyi “spontán kreatív” helyzetbe kerülünk – amelyek abban a pillanatban kétségbeejtőnek, utólag már viccesnek tűnnek.A “Tudományos Stand Up” üzletember előadói pont ezekről a helyzetekről fognak előadásainkban beszélni. Szinte mindtől hallottam azt a mondatot: “odamentem, elmondtam és hülyének néztek” – kivétel nélkül.

Első blogom

Első blogom

Elegem van a ezekből – “A tíz legjobb tipp, a húsz legjobb könyv, 5 meghatározó film, 5 éve volt, 10 éve volt….stb”  – ELÉG.

ÜZENJ VAGY TELEFONÁLJ!

+36 20 299 5451

 

Ajánld ismerőseidnek!